Szóval húgommal tanácstalanul vakargattuk a saját fejünket, hogy mégis mi legyen ma a vacsora. Nem igazán jutottunk dűlőre, később is értünk haza, fáradtak is voltunk. Viszont mindketten éhesek.
No, miután jó magyar háziasszony(-palánta) vagyok, a hűtőmben mindig van szalonna, mert mindenre jó. Másnaposságra, ételek alapjának, natúr magában, éhségcsillapítására vagy akár a berúgás mértékének csökkentésére.
Na és akkor csináljunk valami olyat, ami olcsó is, gyors is és nem utolsósorban finom is.
Gyorsan feltettem a vizet forrni olaj és só duóval. Ez nagyjából 5-10 perc alatt felforrt (forró víz, nagy láng, maxon), majd 5 perc múlva a spagetti is kész volt. Leszűrtem, aztán nekiláttam a szósznak – már ha lehet így nevezni.
Egy közepes fej vöröshagymát és 15 dkg szalonnát felkockáztam. Pici margarinon elkezdtem a hagymát pirítani, majd rádobtam a kockázott szalonnát. Megpirítottam őt is, majd ráöntöttem az előzőleg megfőzött tésztát, egy kis tejjel (kb. 1 deci), hogy ne égjen oda. Elővettem 4 db tömlős sajtot (vegyesen, volt tejszínes is és sima is), rájuk nyomtam, tárkonnyal megfűszereztem, borsoztam, sóztam és egy kicsit összefőztem őket. Párperc múlva el is zártam a gázt.
Mielőtt “felszolgáltam”, megszórtam egy kis kukoricával (bevallom, konzerves volt, mert semmi, de semmi kedvem nem volt még fagyasztott zöldséget is párolni), sajttal.
Szóval olyan 20-30 perc alatt laktató, fincsi vacsoránk volt. ^^
Kommentek